Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy már nem az a Neville áll elõttük, akit az iskolában megismertek. Akinek a lába folyton beragadt a titkos lépcsõfokba, mindig elfelejtette a jelszót, és akinek a keze és lába is remegett Professzor Snapet látva.

A Fõnix Rendjének nõi tagjai nem akartak hinni a szemüknek, akit most láttak olyan helyes volt. Sõt ’szexi, szexi’ – kiáltotta fejükben egy hang egyre hangosabban. Bár ha õszinték akarunk lenni Seamus tekintete is pont ezt a gondolatot, tükrözte, ahogy végignézett Neville magas és láthatóan izmos alakján. ’Oh igen’ azok az izmok most tisztán láthatóak a szûk pólón keresztül, amit viselt. Ginny reagált elsõként

“Isten hozott itthon.”

Bár már találkozott a fiúval a folyosón, mégis a látvány magával ragadta.

Ahogy Neville vidáman mosolygott és köszöntötte a társaságot, Ginny szeme még valamin megakadt. ’Pircing… ráadásul milyen jó helyen! Hmm… adj egy csókot édes’ – gondolta miközben a fiú mellé lépett és birtoklóan megfogta a karját, hogy beljebb vezesse a terembe.

Hermionét is sokkolta a látvány, bár rá kevésbé volt hatással a fiú varázsa, mint a többiekre, inkább csak maga a változás. ’Neville, akire tapadnak a lányok. Mi lesz a következõ?’ magában felnevetett ’Már látom is az idilli képet, ahogy Voldemort homokvárat épít a tengerparton egy édes kisfiúval, míg a muglik nyugodtan járkálhatnak körülötte. Vagy még jobb beleszeretek Lucius Malfoyba. Hé várjunk csak. Ez már tényleg sok…rossz, mentális képek.’

A gyûlés a továbbiakban nyugodtan zajlott. Hermione, pedig úgy döntött a mai események tükrében, megfogadja Ron tanácsát és jelentkezik baby-sitternek. ’Próba szerencse, végülis bejöhet, egy ilyen õrölt világban, ahol Neville a nõk bálványa’ boldog mosollyal az arcán otthona vette az irányt.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Severus ében fekete szemei pislogva kinyíltak, elõször elvakított a fáklyák fénye. Körbe pillantott a déren megvilágított szobán. A helység furcsán ismerõsnek tûnt. A kopasz falak az ablak mellett álló íróasztal és a szoba túlsó végén álló könyves polc és szekrény. Az elmúlt éjszaka emlékei lassan visszatértek hozzá. Lassan felült az ágyában, és körbe nézett még egyszer. Szemeit az ölében összekulcsolódott kezein nyugtatta. Arcán tisztán látszott, ahogy a gondolatok végig vonulnak elméjén. Árva lett, újra. Egyedül maradt a világon…

’Várjunk csak, ez nem teljesen igaz! Az az alak, tegnap, azt mondta, hogy az apám.’ A szemöldökét újra összevonta, és próbált vissza emlékezni az Apjára, de bármennyire is próbálta képtelen volt elképzelni õt.

Egy mindennél újabb gondolat tört a felszínre ’Nagyapám halott’ a gondolat önmagával nem öntötte el szomorúsággal, ahogy azt bárki képzelné, sem mindent elöntõ örömmel, ahogy azt képzelt. Fiatal kora ellenére, nem a szörnyektõl, sötétségtõl vagy egyedül léttõl félt, hanem a nagyapjától, aki uralt mindent és mindenkit. Saját unokáját is, minden más korabeli gyermek számára szokványos viselkedés a nagyapja, Julien számára elfogadhatatlan volt és ezt Severusnak a fájdalmas utón kellett megtanulnia.

Halálával új lehetõségek, tárultak elé, egy ravasz kis terv formálódott elméjében. ,A férfi megígérte, hogy senki nem fogja bántani. Nos’ mély levegõt vett, egy halvány mosollyal az arcán suttogta. “Majd meglátjuk.”

Gondolataiból az ajtó halk nyikorgása verte fel. Felnézve, a férfivel, aki az apjának mondta magát, találta szembe magát. Elõször figyelhette meg a férfi alakját. Nos, egy valami biztos, nem akar a férfi útjában lenni, ha dühös lesz. Magas, vékony alakját sötét zöld tallérba burkolta, amely rejtélyesen örvénylett mögötte, ahogy ment. Severus szemei tágra nyíltak, a férfi mágikus erejét érezve.

“Jó napot” mormogta Severus, szemeit lesütve.

Voldemort felkacagott, a fiú viselkedését látva. A gyermeki kíváncsiság, félénkség keveredett a fiúban jómódorral. ’Nem lesz a fiúval semmi gond.’ Szája szélét egy fintorszerû mosolyra húzta, és az ágyhoz lépett.

“Látom fiam, újra ébren.” mosolygott a fiúra.

Severus félénk mosollyal nézett rá “Ez Féregfark” Voldemort baljával az ajtóban várakozó alakra intett. Severus tekintetével követte, és meglepetten látta a kis szûkölõ alakot. A férfi inkább nézett ki nagyra nõtt patkánynak, mint embernek.

A fiú felvonta az egyik elegáns szemöldökét az alak láttán. Voldemort majdnem felnevetett a fiú arckifejezése láván, amely kiköpött mása volt idõsebb kori arckifejezésének. Amely annyira hasonlított saját mozdulatára, hogy mért nem vette eddig észre. Rejtély.

“Õ fog gondoskodni rólad, amíg teljesen fel nem épülsz.” Hogy nyomatékot adjon szavainak, Féregfarkra nézett, felvont szemöldökkel. Így elmulasztotta a fiú arcán megjelenõ balsejtelmû mosolyt.

Féregfark ezzel szemben látta és önkéntelenül is hátrébb lépett. Ura fájdalmat ígért, ha a fiúnak baja esik. Ugyanakkor a fiú maga a baj, errõl meg volt gyõzõdve. Iskolai évei során elég alkalommal látta, ezt a mosolyt a tinédzser Snape arcán.

“Gyermekem, a biztonságod kedvéért, kénytelenek leszünk megváltoztatni a neved.” mély lélegzetet vett, ahogy ében fekete szemek kíváncsian néztek rá. “Hogy nevezzünk, mhh?” gondolkodott hangosan, lenyúlt, hogy a fekete tincseket a fiú füle mögé söpörje. “Valami frappáns, hatalmat sugárzó” élvezettel nézte, ahogy a fiú kíváncsisága nõtt “Egy név, ami méltó Lord Voldemort fiához. Áh igen. Már meg is van…” Severus szemei óriásira nyíltak, és az ajkába harapott, hogy leplezze feltörõ mosolyát. Így egy félmosolyra görbült a szája.

“Démian”

A fél mosoly, amelyrõl a Snape család híres és mely még a Halálfalók lelkébe is félelmet hozott. Most csupán édesebbé tette a kis fiút. ’ÉDES!!! Ó Merlin, ez honnan jött.’ korholta magát Voldemort. ’Jó, hogy nem aranyos.’ elfintorodott ’Végülis aranyos. Hé ebbõl elég vissza a szerephez.’

“Szóval, én kis démonom, hogy tetszik?” sziszegte

“Megteszi” felelte Severus, egyik szemöldökét felvonva, egy fintorral a szája szélén.

Voldemort elhagyta a szobát, és lassan a trón terem felé vette az irányt. a folyosók elhagyatottak voltak, ebben az idõben. Csak néhány halálfaló van elszállásolva a Riddle Majorban. ’Sûrû nap lesz a mai, gyûlést kell összehívni, új terveket szõni uralomról a varázsló világban, hatalomról és halálról, Ó igen a Potter kölyök és a vén bolond Dumbledor haláláról.’ Enyhén kígyószerû ajkain álmodozó mosoly jelent meg.

Révületébõl egy hangos visító hang verte fel.

“Mi a fene...” történt akarta kérdezni de a szavak az ajkára fagytak a döbbenettõl. Amit látott arra nem voltak szavak. A fiú szobájából egy zavaróan ismerõs szürke patkány rohant ki visítva, az égõ farkát húzva maga után. Mire magához tért döbbenetébõl, a patkány már el is tûnt a következõ sarkán.

“Féregfark!” kiáltotta.

Gyors léptekkel a fia szobájához ért, bármire is számított, biztosan tudta hogy nem erre az ártatlan képre. Severus az ágyában feküdt fehér párnák közt. Fekete haja szétterült arca körül. ’Mint egy angyal’ Ugyan akkor a fiú túl ártatlannak tûnt, érezte valami nem volt rendben.

“Mi történt Féregfarkkal?”

Severus arcán angyali mosoly jelent meg, halványan fel vonta a vállát. “Azt mondta, kirohan egy kicsit.” Válaszolta egy 4 éves gyerek ártatlanságával, és furcsa csillogással a szemében, ami Voldemortot túlságosan is emlékeztette Dumbledorra. Majd Severus hozzá tette, hangját feltörni vágyó kacagás árnyékolta. “Csak úgy füstölt”

Voldemort tudta, hogy ez a válasz, nem az volt, amit hallani akart. Valahol egészen mélyen felrémlett hogy tán, egy tanítónõ kéne a fiú mellé, de gyorsan elvetette. Hisz Õ a Sötét Nagyúr és képes felnevelni a Sötétség Hercegét. Fejét csóválva kisétált a szobából.

Severus Voldemort után nézett, lassan egy igazi mosoly terült el az arcán. “Talán nem lesz semmi gond.” Becsukta a szemét és elfintorodott Féregfark ijedt rohanására emlékezve.

"Akkor kezdõdhet a játék." Suttogta az üres szobának.

back / HOME / next