Hermione mély lélegzetet vett, hogy megnyugtassa magát. 'Csak semmi pánik menni fog. Csak oda mész és bekopogsz.' És ezzel a gondolattal elsétált már harmadszor a hirdetésben megadott ház ajtaja előtt. ' 'Oké csak még egyszer körbe megyek, de csak, azért hogy megnyugodjak teljesen és felkészüljek gondolatban.' Minden könyv, amit elolvasott a roxforti könyvtárban az állás interjúkkal kapcsolatban ezt javasolta: Légy nyugodt és felkészült.

Hermione elő húzott egy rövid, alig három oldalas listát a táskájából.

1. Légy felkészült - mind szellemileg mind kinézetre

Hermione végig nézett ruháin, és elővett egy kézi tükröt hogy ellenőrizze, hogy elég jól néz e ki. Giny segítségével a smink egész jól sikerül, és az a főzet a hajára, amit már negyedikben is, használt most is megtette a hatást. Elégedetten bólintott. "Stimmel"

2. Mindig gondolod át a valószínűleg felmerülő kérdésekre a válaszokat

Oké háromszor végig sétálni a háztömböt és gondolkodni a lehetséges válaszokon már Hermione mércéjével mérve is elégséges volt.

3. Végy lélegzettet, hogy megnyugtasd magad

"Megvolt"

4. KOPOGJ BE!!!!!

Kinézett a Cambridge utcára, ahol a célja volt, még egy nagy lélegzettet vett és majdnem elszédült. Talán a túl sok nagy lélegzetvétel még sem annyira jó. Önmagának bólintott bátorítóan és elindult a 9-es számú ház felé. Már majdnem a háznál volt, amikor a főbejárat faajtaja kinyílt és egy lila hajú, Hermionénél idősebb nő rohant ki a házból és amint kiért a kerítésen kívülre el apparált.

A szőke hajú férfi meglepetten nézett hátra, metál szürke szemeiben furcsa fény ült, ahogy végig mérte a felé rohanó lányt. Lucius Malfoyt nem volt egyszerű lenyűgözni de a lány természetes bája, gyönyörű hullámos világos barna haja, ami a nap fényétől enyhén mézszínűnek látszott. És azok a sötét csokoládébarna szemek, el tudott volna veszni bennük könnyedén.

"Igen mit óhajt?" kérdezte az egyik legszexisebb hangján, és élvezte, ahogy a lány elpirul. Szürke szemei nevetéstől csillogtak, ahogy a lány, fiatal nő a háta mögé próbálta rejteni a pergamen lapot. Akár egy kis diák, akit puskázáson kaptak. Ahogy végre a nő ránézett teljesen, Luciust bizonytalanság járta át, valahonnan ismerős volt a lány. Csak tudná hogy honnan? De bárhogy is próbálta nem tudta hová tenni a lányt vonásait. De amikor a lány megszólalt, minden kétsége eloszlott és úgy érezte, hogy leesik az álla.

'Ez Granger, az a kis csitri, akit a 'Forish and Bottsban' könyvesboltban láttam. Hogy a fenébe lett az a kis lány ilyen gyönyörű.' 'GYÖNYÖRŰ!! Elment az eszed hisz ez csak egy kis sárvérű' korholta magát, enyhén megköszörülte a torkát és behívta a lányt a házba. Persze attól nem kellett tartania, hogy őt felismerik, ugyanis az egész házat mindennel és mindenkivel együtt aki benn tartózkodott a varázslat elmondása idején egy megtévesztő bűbáj vádi ami nagyon erős volt. Igy képtelenség, hogy bárki is felismerje Luciust vagy éppen Lord Voldemortot. Az átok miatt bármely külső szemlélő számára egy jól szituált feltörekvő középosztálybeli család látszik, semmi több.

A Sötét Nagyúr nem volt jó kedvében, mondhatni, akik eddig jelentkeztek mind inkompetensek voltak, aki meg nem, azzal apróbb balesetek történtek. Soha az életben nem gondolta volna, hogy Severus ilyen rossz gyerek volt. Mondjuk a jövő Sötétség Hercege nem, lehet egy angyal, és be kell vallani, azért volt egy-két vicces szituáció.

Amikor az előző nőszemély haja lilává változott és fogai vámpírszerűn megnyúltak igazán vicces volt. Az a nő egyszerűen egy rémálom volt, ha nem Severus akkor Voldemort saját maga átkozta volna meg.

Az ajtó nyitódása verte fel gondolataiból. A válla felett hátranézve Luciust pillantotta meg. Malfoy letérdelt az ajtónál és várt hogy megszólítsa a mestere, hiszen a tiszteletet meg kell adni még akkor is ha kicsit extrémek a körülmények.

"Jobb, mint gondoltuk mesterem, Potter sárvérű kis barátnője van itt." Felelte Lucius, hangja furcsa, Voldemort számár nem teljesen tiszta érzésekkel volt tele. Voldemort fejét enyhén oldalra hajtotta, ezzel jelezve szolgájának, hogy folytassa. " Granger a hirdetésre jött és fogalma sincs hova sétált be."

"Mm érdekes vezessed be elém, ha aláírja a mágikus szerződést, két legyet ütünk egy csapásra, az enyém lesz örökre." Hangja a mondat végére halk ijesztő sziszegéssé változott. Majd lassan Lucius felé fordult és végig mérte szolgáját egy kemény pillantással. "Nem tűrök el hibákat Lucius, a lányt akarom, és ha nem sikerül te fogsz fizetni érte. Remélem elég tisztán, fejeztem ki magam, fiatal barátom." Lucius önkéntelenül is nyelt egyet, nem voltak kétségei afelől, hogy a Sötét Nagyúr beváltja ígéretét. Lehet, hogy kicsi Sev belopta magát, valahogy Voldemort jéghideg szívébe, de ez a világ többi része számára nem jelent túl nagy változást.

Hermione besétált, mikor szólították észre se véve a fintort Lucius arcán, amikor az kinyitotta neki az ajtót. Szeme sarkából kíváncsian fürkészte a környezetét. Kicsit ódon háznak tűnt, ami sok-sok generációt már kiszolgált, de még mindig büszke és gyönyörű volt. A bútorzata mind egytől egyig, patinás darabok voltak szebbnél szebb faragásokkal díszítve. A légkör pedig sugározta az erőt. Az érzés ahogy belépett kicsit hasonlított arra mikor először lépte át Roxfort kapuját, de valahogy mégis más volt. Hermione kicsit megborzongott, de mikor egy kis hanga fejében azt súgta, hogy ez pont egy olyan ház ahol hatalmas könyvtár is lehet, felvidult az arca és felnézett a vendéglátójára. A férfi, aki fogadta és hellyel kínálta szimpatikusnak tűnt első ránézésre, bár szigorúnak is ugyanakkor.

Voldemort annyira elgondolkodott mikor meglátta a lányt, hogy észre se vette a lány belső vitáját. Pedig nagyon jól tud olvasni a jelekben, tudja, ha valaki ideges és, ami a legfontosabb tudja, ha valaki hazudik. De most más kötötte le figyelmét. Mikor belépett a kis sárvérű boszorkány nem hitt a szemének. Természetesen egyáltalán nem olyan indítatásból, mint Lucius. Az akit most látott maga előtt már nem volt gyerek, szemei elárulták hogy már nem azzal jóhiszemű ártatlansággal néz a világra mit pár évvel ezelőtt. Ami azt jelenti hogy talán Potter se az a gyerek többé akinek eddig hitte. Ez új fénybe helyezi a dolgokat, és talán van is egy új feladata a legifjabb Malfoy számára. Hiszen meg kell ismerned ellenségeidet, hogy uralkodj felettük.

Töprengéséből halk motoszkálás riasztotta fel és mikor felnézett a lány már nem volt a szemközti széken, hanem Severus felé hajolt.

A lány megfordult és a kezében volt a macska, aki láthatólag hálásvolt a megmentőjének és a kis testre a kanapén pedig takaró került. Egy kis simogatásért cserébe Severus, pedig észre se vette a veszteséget.

“Nos, Miss Granger szemmel láthatóan jól bánik a gyerekekkel, és bevallom eddig maga a legígéretesebb jelölt, de szeretnék többet tudni önről és majd ön is kérdezhet természetesen.” Mondta mindezt a legmegnyerőbb hangján.

“Először is milyen családból származik?”

Hermione hirtelen idegesebb lett, mint valaha. Természetesen számított erre a kérdésre, de miért pont ez az első kérdés? Csak egy kis szerencse túl nagy kérés lenne a sorstól? De összeszedte magát, és mivel már így is túl sokáig húzta a válaszadást, úgy gondolta a legjobb, ha az igazat mondja. Nem mintha szégyellné a származását, csak érezte, hogy ezen sok minden múlhat.

“Szükségtelen hogy ilyen ideges legye kisasszony… jó magam is vegyes családból származom” – ismerte be Voldemort életében először, de a cél szentesíti az eszközt, nem lenne jó, ha megijedne a lány. Jelenléte Voldemort foglyaként sokat jelenthet a nemsokára teljesen kibontakozó háborúban.

Voldemort kicsit elgondolkodott, majd folytatta a kérdezősködést, "Ha nem tolakodó kérdésem, miért volna szüksége az állásra?"

"Idén végeztem Roxfortban, és az egyetemen szeretném tovább folytatni tanulmányaimat, mivel szüleim röviddel ezelőtt elhaláloztak, így magamnak kell állnia az oktatásom finanszírozását. És egy barátom javasolta hogy az én tudásommal a legjobban lenne, ha nevelő vagy felvigyázónőként dolgoznék. Elismerem nincs túl sok tapasztalatom gyerekekkel, főleg nem az ön fia korabeliekkel de remélem ez nem lesz probléma és Ön alkalmazni fog." Hadarta végig egy lélegzettel. A beszélgetés igy folytatódott, esett szó még a Hermione általválasztott tantárgyról. A beszélgetés közben Hermione teljesen felszabadult. Titkon Voldemort élvezettel tanulmányozta a vele szemben ülő fiatalnőt. Emlékezett, amikor Severus úgy írta le a lányt mint egy kis "minden tudó". Igen ez a lány kiváló lesz Severus tanítójaként.

Voldemort elmondta, hogy nem csak nevelőnőt, hanem tanítónőt is keres a fia mellé. Hermione, pedig örömmel áll a kihívás elé, hiszen mindig is szeretett magyarázni. Sikerült megállapodniuk abban is, hogy félév kezdéséig ott fog lakni a családdal és kap majd egy szobát a gyerekszoba mellett és használhatja a könyvtárat is. A fizetés, pedig több volt, mint amire számított.

Hermione a szíve szerint már csak egy dolgot kérdezne, mégpedig, hogy mikor kezdhet, de az évek folyamán megtanulta, hogy jobb, ha óvatos, így ő is feltett egy pár kérdést.

’Igen, hála az előrelátásomnak és egy kevés kis altatónak a csokiban’ gondolta Voldemort.

“Valóban nagyon jó gyerek általában, de rengeteg az energiája és én nagyon elfoglalt vagyok. Egy nagyszabású üzleti tervnek lassan a végére érünk, és most nem tudok úgy foglalkozni a fiammal, ahogy kellene. ” válaszolta Voldemort és mindezt, rezzenéstelen arccal. Az igazi művészet hogy tulajdonképpen még hazudnia se kell, nagyon, csupán más fényben feltüntetni az igazságot. Ez az egyik leghasznosabb tulajdonsága és úgy látszik Severus is örökölte ezt.

Hermione valahol elkönyvelte magában, hogy Mr Gibons bizonyára sikeres üzletember és így fel se merült benne hogy a halálfalókhoz bármi köze lehet, főleg mióta megtudta hogy a férfi is félvér. Hiszen a Halálfalók nem állnak szóba egy félvérrel, úgyhogy nincs veszély. Csak egy apró dolgot hagyott kia számításból, Tom Riddlet magát.

"Démian igazán tehetséges a korához képest, elsősorban átváltoztatásban mutatta meg tehetségét és néhány átokban"

Először nem voltak benne biztosak hogy mi okozza az apróbb baleseteket, szegény Bella járt eddig a legrosszabbul, akit megtámadott a saját ebédje. Mindenki hálás volt hogy Bella nem valami veszélyesebbet evett, csak sült rákot.

És persze Lucius, neki egészen jól állt a lilás hajszín, de a zöld se volt rossz. Gondolta magában Voldemort. Elég komikus volt, amikor Lucius minden méltóságát megőrizve próbált elkapni Severust.

Halk torokköszörülés hozta vissza jelenbe emlékeiből.

"Azt hiszem mindent, tisztáztunk." Mondta miközben a Granger felé fordult. "Ha akarja akár most is aláírhatja a szerződést." És ezzel előhúzott egy pergamen lapot varázsló köpenye zsebéből és Hermione felé nyújtotta.

"Átolvasnám előtte, remélem nem haragszik." Válaszolta a lány, egy apró mosollyal az arcán, ahogy átvette a szerződést. Annyira elmerült az iratban hogy nem látta afelé irányuló ördögi mosolyt, ahogy aláírta végül is a szerződést.

Hirtelen egy húzást érzett a hasánál és a szoba pörögni látszott. már érzett hasonlót, amikor a zsupsz-kulcsot használta. Rémülten felnézett hogy megkérdezze mi történt és elállt a lélegzete előtt-e ált a varázsló világ réme Lord Voldemort személyesen, ahogy fejét az ajtó irányába kapta épp látta ahogy a komornyik arcvonásai Lucius Malfoy vonásaivá változnak.

Voldemort a székbe roskadt fiatal nőt figyelte, majd Luciushoz fordult hangja parancsolóan csengett.

"Vidd a lányt a szobájába és légy vendégszerető."

back / HOME / next