3. Fejezet - Gyűlés

 

Albus a folyosókat rótta, melyek most oly üresek voltak, mint a szíve. Egy gondolat járt az eszében ’Severus elment’. Ősi arcán egy könnycsepp csordult le. Hideg futott végig izmain, ahogy emlékeiben felrémlettek a sikolyok. Voldemort a reggeli postával küldte el a pensivet. Tele szörnyű emlékekkel, szegény Severus szenvedéseiről. Megállt a folyosón, mély lélegzetet vett

“Itt az ideje, hogy közöljük a hírt a renddel.”

 

§§§§§

 

Grimmauld Place 12 alatti ház általában elhagyatottnak tűnt, de most furcsa alakok gyülekeztek. Hermione Granger frissen végzett boszorkány számára ez volt az otthon, szülei tavaly haltak meg egy autóbalesetben. A sors különös fintora, a varázslóvilág legnagyobb háborúja közepén meghalni, csak így, ilyen egyszerűen.

 

A konyhába lépve, a rend gyűlésére érkezők közt, megpillantotta barátait, Harryt és Ront. Gyors léptekkel feléjük vette az irányt, barátságosan bólintva az ott lévőknek, szeme sarkából megpillantotta, Siriust és Remust. Mr és Mis Weasleyt, az öreg aurort Alastor Mordon az egyik asztalnál beszélgetni. Gondolatai elvándoroltak, hideg futott végig a hátán, ahogy egy furcsa megfoghatatlan érzés járta át, mintha nem lenne minden rendben…. Az utóbbi 2 évben véresebbé váltak az események, amelyek rengeteg áldozatot követeltek. Voldemort újra és újra lecsapott, halottakat, özvegyeket és árvákat hagyva maga után. Tekintete végig suhant az arcokon és tekintete megakadt a szoba egyik sötét sarkán. Mintha valaki hiányozna.

 

Gondolataiból barátai köszöntése zökkentette ki. Ahogy rájuk nézett az érzés ugyan olyan gyorsan eltűnt, mint ahogy jött. Rájuk mosolygott és köszöntötte őket.

 

- “Szia ’Mione. Merre jártál?” - kérdezte Ron.

 

- “Ige. Már rég nem láttunk” – mosolygott rá Harry.

 

Mindkét fiú átölelte őt. A szemükben ő volt a kis húguk, akit óvni és vigyázni kell. Hermione majdan felkacagott. Inkább nővérük, ha az elmúlt hét évben nem lett volna a nyakukon, már rég meghalhattak volna, vagy ami még rosszabb meg is bukhattak volna.

 

- “Ó csak nagyon elfoglalt voltam, tudjátok tanulnom kellett….”

 

- “Micsoda! Tanulni!” – vágott közbe Ron elszörnyülködve – “De Mione , csak nem rég végeztünk. Mégis mit tanultál?” – ahogy elhagyta a kérdés a száját, meg is bánta. ’Oh az a nagy szám!’ – gondolta.

 

Egy dolog biztos, soha, de soha ne kérdezd meg Hermionet, hogy mit tanult, mert megkapod rá a választ, hosszan, nagyon hosszan.

 

- “Ó, ez egyszerűen fantasztikus, az ősi atlantiszi ékírás és az egyiptomi, illetve kínai írásjegyek között olyan kapcsolat van, amit első ránézésre nem is gondolnál, de…” - de a fiúk itt már nem figyeltek rá, gondolataik messze jártak: ’Vajon vesz levegőt néha?’, ’Ha elaludnék, észre venné?’ tűnődött Harry, Ron gondolatai mint mindig két legkedvesebb dolgán töprengett, a Quidicsen és természetesen a hasán ’Hogy állhatnak a Csuzlik az idén?’, ’Remélem, még lesz süti mire befejezi.’ És Hermione csak beszélt és beszélt, és beszélt - “Hát nem fantasztikus?” – fejezte be Hermione, a fiúk bambán maguk elé bámulva, mosolyogva bólintottak. Hermione arcát hirtelen szomorúság árnyékolta be.

 

- “Ugyan Hermione, tudod, hogy sose tudunk követni” – mondta Harry, kissé megvonva vállát.

 

- “Komolyan, ezért nem sértődhetsz meg” - tette hozzá, könyörögő szemekkel Ron.

 

- “Oh, nem ez a baj csak…”

 

- “Ki vele, nekünk elmondhatod” – kérlelte Harry, kissé bűnösnek érezte magát, hogy nem figyelt barátjára. Már megint.

 

- “Igen, mi a barátaid vagyunk” – bólintott Ron, hasonló érzelmek üldözték akárcsak Harryt.

 

- “Csak arról van szó, hogy annyira tetszik ez a tanfolyam…” – motyogta Hermione az orra alatt, szemét lesütve.

 

De Ron meggondolatlanul félbeszakította barátját – “Milyen tanfolyam?” – és már érezhette is Hermione szúrós tekintetét és Harry könyökét a bordái között ugyanabban a pillanatban. Majd kissé elpirulva, alig hallhatóan motyogta. “Bocsi.”

 

- “Jól van! Röviden összefoglalva, találtam egy érdekes kurzust, de nincs rá pénzem, és nem tudom, mit tegyek? Ha ti sem tudtok semmi használható ötlettel előállni, kénytelen leszek elmenni baby-sitternek” – egy hatalmasat sóhajtott és folytatta – “Ismertek fiúk, én és a” – megköszörülte a torkát “gyerekek, nem igazán jövünk ki egymással. Arról nem is beszélve, hogy az évkezdésig esélyem sincs összegyűjteni annyit, amennyi a beiratkozáshoz kell. ” –ezzel szomorúan lesütötte szemét.

 

- “Tudod ’Moine a varázsló világban sokan keresnek nevelőnőt, egyes ősi családok nem sajnálják a pénzt , ha a csemetéjük neveltetéséről van szó.” vetette közbe Ron.

 

- “Talán igazad van.” ’és ha még egy hatalmas könyvtáruk is lenne’ – gondolta. “De ezek az úgynevezett ősi családok, nem alkalmaznának egy olyat, mint én.” ’sárvérűt’

 

- “Erre ne vegyél mérget, a te tudásoddal nem lehet gond. Egyébként is csak a látszat számít, ha nem vered nagydobra…”

 

Ebben a pillanatban Ginny robbant be az ajtón. Sietősen szaporázta lépteit és, ha valaki már jól ismerte a lányt kiolvashatta a tekintetéből, hogy “egészen véletlenül” a legújabb pletykáról szerzett tudomást.

 

- “Nem fogjátok elhinni, hogy kivel találkoztam!” – harsogta vidáman Ginny.

 

- “Hát biztos nem azzal a nagyra nőtt denevérrel akit olyan közelről követ a sötétség, hogy még az alsó gatyája is fekete. Akkor most nem lennél ilyen jókedvű. Nem igaz?” – vetette közbe gúnyosan Sirius.

 

Bárki aki hallotta harsány nevetésbe tört ki, kivéve egy valakit, Hermionét. Szívében dermesztő hidegként futott végig a felismerés, hogy ki is az aki hiányzik a társaságból: Severus Snape. Snape sötét alakja akis szoba sötét sarkában, csípős sokszor gonosz megjegyzései, melyek nem kíméltek semmit és senkit.

 

Szülei halála óta, valahogy jobban megértette a Roxforti diákok rémálmát. Hermione felnőtt és rájött hogy vannak ezerszer rosszabb dolgok a Földön, mint Severus Snape. Ugyan akkor hálás volt régi bájital tanárára aki sajátos egyedi módján felkészítette őket a valós életre még ha ezt sokan nem is látták így. Még nem majd talán egy napon… boldogan gondolt vissza azokra a napokra mikor legrosszabb rémálma csupán az volt hogy nem kap kiváló jegyet egyik vizsgáján. Ekkor egy rég elfejttet emlékkép jutott eszébe, mikor Neville mumusa Professzor Snapeé változott. Halványan elmosolyodott.

 

§§§§§

 

De volt még valaki akinek az érkezését senki nem vette észre, és szívét mélységes szomorúság járta át a halottak miatt. Dumbledor élete során sok mindent megélt. Nem volt könnyű felbosszantani, de Sirius gyenge tréfáját hallva, szívében tombolt a düh és az elkeseredettség. A rend nevetése megfagyasztotta a lelkét, az érzelmei átvették az uralmat teste felett.

 

A konyha ajtaja hatalmas robajjal vágta be. Mindenki a zaj irányába kapta a fejét. Dumbledor állt az ajtóban szemei jéghideg dühtől csillogtak. A máskor bolondos nagyapa figura, aki mindenkinek cukorkát kínált most eltűnt, és dühöt és hatalmat sugárzó varázsló állt a helyén. A szobában néma csend honolt. Az igazgató szó nélkül a megszokott helyére vette az irányt. Talárja misztikusan suhogott utána. Mikor ismét szembe fordult velük és csalódottan végig mérte a társaságot mindenki kényelmetlenül mozgolódni kezdett, kerülték a tekintetét.

 

- “Mondhatom büszkék, lehettek magatokra, hogy ennyi bátorságotok van, hogy így beszéljetek Severusról” – hangja mély szarkazmussal telt, csalódottsága mindenkit szíven ütött. “Oh persze, de csak a háta mögött.” – tette hozzá.

 

- “Severus egész életében durva tréfák és megjegyzések céltáblája volt, pedig az életét kockáztatja értetek” - ’Vagyis kockáztatta’, suttogta egy halk hang a fejében - “amíg ti az ágyatokban alszotok nyugodtan és biztonságban. Bár így legalább nem fog senkit se megviselni, ha bejelentem, hogy Severus eltűnt”

 

A hírt néma csend fogadta, sokan rémült szemekkel néztek vissza rá, ahogy felkapták a fejüket. A döbbenet kristály tisztán látszódott az arcokon. De Sirius nem bírta tovább és saját bűntudatát haraggá irányította, és dühödten kiáltotta.

 

- “De hisz ez csak Snape. Az Istenért.”

 

Harry őszintén kívánta, hogy keresztapja csendben maradt volna, csak most az egyszer. Hermione, pedig úgy nézett rá, hogy ha a tekintet ölni tudna, Sirius 6 láb mélyen feküdne a föld alatt. Sirius lassan visszaült a helyére. Mordon nem látta vagy csak nem édekelte a másik varázsló dühős figyelmeztető pillantása.

 

- “Aki egyszer Halálfaló volt, az Halálfaló marad. Én megmondtam Albus, hogy ne bízz benne, mert…”

 

- “Alastor, én a helyedben ezt a mondatot nem fejezném be” – Dumbledor dühödten vágott közbe, hangja alig volt több mint egy suttógás. Még is a szobában mindenki kristály tisztán halotta. Ereiben lüktetett a harag. Közelebb lépett Mordorhoz, hogy ha nem lett volna varázsszeme, akkor is érezhette a sötét mágikus aurát, ami körül vette az Dumbledort. - “Hogy lehetsz, ennyire hálátlan, akiről most beszélünk, százak életét mentette meg az információkkal, amiket hozott, többek közt a tiédet is. Ne feledd!”

 

Majd hirtelen megfordult, nem várva válaszra vagy bármilyen reakcióra. Mély lélegzetet vett, hogy megnyugtassa magát. A levegő csak, úgy szikrázott körülötte, jelezve, hogy most aztán igazán sikerült a világ leghatalmasabb mágusát kihozni a béketűréséből.

Mikor újra szembe fordult a rend tagjaival, már nyugodt hangon tudta folytatni a gyűlés levezetését. De ha bárkinek lett volna mersze a szemébe nézni a történtek után, láthatta volna a mérhetetlen szomorúságot a szemében.

§§§§§

De az este még tartogatott meglepetéseket.

- “A történtek ellenére szeretném, ha mindenki szeretettel és örömmel fogadná Neville Longbottomot, aki nem rég tért vissza Amerikából ”

Ebben a pillanatban Neville besétált az ajtón. Minden tekintet az irányába meredt.

Látta a sok meglepett arcot, ahogy kitágult a szempillájuk a meglepetéstől és egyeseknek még a szájuk is tátva maradt, ahogy köszönteni akarták, de nem jött ki hang a torkukon.

back / HOME / next